BDL Környezetvédelmi Kft.

Európát képviselő magyar vízügyi szakértelem Lengyelországban

2018/06/08

Kovács Károly, a Magyar Vízipari Klaszter elnöke, az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) korábbi elnöke költségmegtérülés és megfizethetőség tárgyában tartott előadást a június 5-én Bydgoszcz-ban megrendezésre került nemzetközi vízügyi konferencián.

A Lengyel Vízügyi Szövetség szervezésében megrendezésre került eseményen az ország vízügyi kihívásara kerestek gazdaságilag, szakmailag és környezetvédelmi szempontból is fenntartható megoldásokat a résztvevő szakemberek. Szakmapolitikai intézmények képviselői, minisztériumi szakemberek, az ágazatban dolgozó mérnökök, tervezők, kivitelezők, üzemeltetők, a tudományos-oktatási intézmények munkatársai tárták fel a vízügyi fejlesztések jogi, gazdasági és szabályozói kérdéseit. Kovács Károly előadásában a beruházások gazdasági tervezésének, a közművagyonértékelés jelentőségének fontosságára hívta fel a résztvevők figyelmét, gyakorlati példákon keresztül ismertette a témában összegyűlt magyar és európai tapasztalatokat.

A szakmai konferencia a 26. Wod-Kan nemzetközi vízipari szakkiállítás keretén belül kerül megrendezésre, ahol több mint száz kiállító mutatta be szakmai innovációit, megoldásait.

Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar vízügyi szakértelem már Lengyelországban is bizonyíthatott és megoszthattuk tapasztalatainkat a sikeresebb, fenntarthatóbb európai víziközmű szolgáltatás biztosíthatóságáért.

_MG_4863.jpg _MG_4874.jpg _MG_4876.jpg _MG_4877.jpg