BDL Környezetvédelmi Kft.

ReWater – ivóvíztisztító konténer

Jelenleg minden ötödik ember nem jut egészséges ivóvízhez. Az ENSZ előrejelzései szerint 2025-re a világ népességének 35%-át fenyegeti majd vízhiány. A termék kiváló példája a szakmai összefogásnak,

megoldásközpontú gondolkodásunknak. Büszkék vagyunk rá, hogy a jövőben több százezer ember számára biztosíthatjuk az értékes, tiszta ivóvizet.

A Pureco Kft. és a Fővárosi Vízművek Zrt. által fejlesztett konténeres ivóvíztisztító rendszer biológiailag tisztított szennyvízből ivóvizet állít elő.

A biológiailag tisztított szennyvízből ivóvizet előállító berendezés az ivóvíz tisztítási technológiák közül az egyik legkorszerűbb módszert, fiziko-kémiai előkezeléssel egybekötött fordított ozmózisos tisztítási eljárást alkalmaz. A tisztított vízből ionok pótlásával és fertőtlenítéssel állítunk elő emberi fogyasztásra alkalmas ivóvizet. A kompakt, moduláris és költséghatékony megoldás készre szerelt konténerben érhető el, melyet mindig a telepítési helyszín adta specifikumoknak és az adott feladatnak megfelelően alakítunk ki, rugalmasan kezelve a modulok számát, azok kapcsolási sorrendjét. A ReWater ivóvíztisztító konténer könnyen és gyorsan telepíthető ott, ahol leginkább szükség van rá: vízhiányos területeken, szennyezett vízbázisok esetén, táborokban, katasztrófa helyzetek idején, stb.


Az elkészült Master Unit-ot október és november folyamán a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen (BKSZTT) tesztelték és a rendkívül pontos és precíz mérnöki és gyártási munkának köszönhetően elmondható, hogy a BKSZTT biológiailag előkezelt vízéből a ReWater konténer emberi fogyasztásra alkalmas ivóvizet állított elő! A Budapesti Víz Világtalálkozón nemcsak a ReWater konténert lehetett megtekinteni, de meg is lehetett kóstolni a berendezés által megtisztított ivóvizet.
A fejlesztés hosszas előkészületeket követően év elején indult, a munkában a Pureco Kft. a technológiai elemek tervezésével, a BDL Kft. a gépészeti tervezési megoldásokkal, a Fővárosi Vízművek Zrt. a gyártási és logisztikai tevékenységek elvégzésével vett részt, így elmondható, hogy ez a díj közös, az együttműködésünk sikerességét is dicséri.