Az integrált települési vízgazdálkodás, a vízbiztonság, a szennyvízgazdálkodási stratégiák kialakításának fontossága, a vízügyi tudományos, oktatási és továbbképzési kérdések, a tudásmegosztás, valamint a szakmai szövetségek tevékenységeinek összehangolásáról is szó esett Changsha-ban, az ASEM Water által szervezett háromnapos nemzetközi konferencián.
Kovács Károly az Európai Vízügyi Szövetség elnökeként, az ASEM Water alelnökeként és a Magyar Vízipari Klaszter (mint ASEM Water tagszervezet) elnökeként vállalt aktív szerepet a rendezvényen.
A plenáris ülésen, a hivatalos megnyitó ceremónián Kovács Károly a kínai Külügyminisztérium, a kínai Tudomány és Technológia Minisztériumának képviselőit követően köszöntötte a megjelenteket. A plenáris ülésen a költségmegtérülésen alapuló fenntarthatóság és megfizethetőség fókuszba helyezésével tartott előadást a Víz Keretirányelvről, a dinamikus költségelemzés, valamint az életciklus szemlélet fontosságáról.
A szakterületenként szervezett szekcióülésen Kovács Károly beszámolt a kínai-magyar közös pályázatról, mely a csapadékvíz-tisztításának szabályozási kérdéseire, a már meglévő és elérhető technológia és tudás átadására ajánl szakmai megoldást. A pályázat jelenleg elbírálás alatt van, sikeressége esetén kiváló példája lesz a tudományos és üzleti szféra, valamint a szakmai szövetségi együttműködésnek.
A konferencia előtti nap, Kovács Károly moderálásával ülésezett az ASEM (ASEM: Asia–Europe Meeting) Water akadémiai és fejlesztési tanácsa. A bizottsági ülésen döntés született a vízügyi kutatás-fejlesztési tevékenység kibővítéséről, a szervezet tagságának kiterjesztéséről, valamint arról, hogy kiemelt figyelmet kap a jövőben a szakmai tapasztalatcseréken alapuló közös munka. A bizottsági tagok határoztak arról is, hogy a következő ASEM Water szemináriumot jövőre Európában szervezik.
A szakmai konferencia hivatalos záró ünnepségén az ASEM Water és az Európai Vízügyi Szövetség együttműködési megállapodásának aláírására került sor, mely dokumentum alapján a jövőben eredményesebb és hatékonyabb módon valósulhat meg a kontinensek közötti szakmai tudásmegosztás is.
Magát a rendezvényt erős sajtófigyelem övezte, Kovács Károly interjút adott a Hunan tartományi napilapnak, és az ASEM Water vezetőivel szakmai látogatást tett Changdebe városában, mely a tartomány második legnagyobb települése. A „Sponge City” projekt keretében a hannoveri testvérvárosi együttműködés keretében a város sokat tett a fejlődésért, de további megoldásokat keresnek a városi vízellátás fenntartható biztosítására, melyben aktív partner lehet az EWA és a Magyar Vízipari Klaszter.
A konferencia, az azon való részvétel, a rendezvényt kísérő szakmai látogatások, egyeztetések, és az azok mentén körvonalazódó, hosszú távú együttműködési lehetőségek a résztvevő felek számára nagyon sikeresek, pozitívak voltak.
Az 1996-ban alapított ASEM (Asia-Europe Meeting) nevében hordozza célját. Az EU tagállamai és az ázsiai térség több mint 60 országának párbeszédére buzdít politikai, gazdasági, kulturális, környezetvédelmi területen. Célja, hogy erősödjön a térségek közötti partnerség és kommunikáció valamint az együttműködés.






