BDL Környezetvédelmi Kft.

ASEM Települési vízgazdálkodási szeminárium Kínában

2022/11/17

Dr. Kovács Károly PhD (oec) szakmai előadással és a Fenntartható vízgazdálkodás fejlesztésével foglalkozó szekció levezető elnökeként vett részt az eseményen.

 Az ENSZ által kiadott, a fenntartható fejlődési célok 2030-ig történő elérését célzó feladataira alapozva, az ASEM tagországok fenntarthatóbb vízgazdálkodási fejlesztései, a környezetvédelem terén folytatott nemzetközi tudásmegosztás és együttműködés fő témakörében szervezte 2022. november 17-én az ASEM az 5. nemzetközi szemináriumát Changsha-ban (Kína).

A Hungarian Water Partnership (HWP) és a Hungarian Water Association (HWA) mint társszervező támogatta a nemzetközi szakmai rendezvény előkészületeit és megvalósítását.
ASEMAz egészségügyi biztonsági kockázatok miatt az eseményre csak Changsha-ból érkezhettek személyesen résztvevők, a régión túlról jelentkezők, illetve előadók távolról (online) csatlakozhattak be a tudományos és gyakorlati értekezésekbe. A szervezők a teljes rendezvényt élőben közvetítették.


A települési vízgazdálkodás címet viselő rendezvény a fenntartható fejlődés központi kérdéseire fókuszálva az európai és ázsiai országok szakpolitikai szempontjainak megismerése, a tapasztalatcsere és információ megosztás előmozdítása terén biztosított platformot a résztvevő szakértők számára.
ASEM2Az esemény fő témája annak vizsgálata volt, hogy lehet a vízre és a fenntarthatóságra fókuszálva lehetőségekké alakítani az elmúlt időszak gazdasági és környezetvédelmi kihívásait. Célja annak elemzése is, hogyan válhatnak finanszírozási szempontból is fenntarthatóvá a víziközmű-szolgáltatás és vízgazdálkodás fejlesztései. A szeminárium azt is bemutatta, hogy a víz összekötő ereje hogyan erősíti a társadalmi szereplők cselekvéséhez elengedhetetlenül szükséges víztudatosságot, valamint a tudományos, ipari, üzleti és egyéni felelősség mikro- és makroszintű elmozdításának lehetőségét a fenntarthatóság irányába.

Dr. Kovács Károly PhD (oec) által vezetett szekció célul tűzte ki a víz nemzetközi értékláncban való szerepének bemutatását. A szekció taglalta a kapcsolódó szakpolitikai rendeleteket, szabályozókat (EU taxonomóia), valamint vizsgálta a víz körforgásos gazdaságban betöltött szerepét.
Előadásában a települési víziközmű infrastruktúra beruházási igények azonosításából kiindulva bemutatta a víziközmű vagyonértékelések, a megszerzett adatok elemzésének fontosságát, azok szerepét a költségmegtérülésben és megfizethetőségben, konkrét példákkal alátámasztva pedig ismertette, hogyan lehet biztosítani a fenntartható vízipari fejlesztések finanszírozhatóságát.
ASEM3
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy társszervezői oldalról részt vehettünk az idei ASEM szeminárium szervezésében ismét részt venni. 2018-ban Budapest adott otthont a konferenciának, melyet az ASEM kétévente tűz programra.

 


Háttér:
Mi is az az Eurázsiai Együttműködés, az ASEM?
Az Ázsia–Európa találkozó (ASEM) az Európa és Ázsia közötti párbeszéd és együttműködés fórumaként jött létre 1996-ban. Célja a két kontinens közötti kapcsolatok erősítése.
Az ASEM 53 partnert tömörít: 30 európai országot (a 28 uniós tagállamot, Norvégiát és Svájcot), 21 ázsiai országot, az Európai Uniót és az ASEAN Titkárságát.

 

Mi az ASEM Water?
Az ASEM WATER az ASEM mechanizmus alatt működő vízügyi kutatási és fejlesztési állandó szervezet, mely a 8. ASEM csúcson hozott döntés értelmében 2011-ben jött létre.
Az ASEM WATER az eurázsiai tagországokat összefogva foglalkozik a vízkészlet-gazdálkodást érintő kihívásokkal. Nemzetközi regionális szervezetként a tudományos és technológiai együttműködést segíti elő a vízügy területén, tagjai az ASEM tagállamok állami szervezetei, ügynökségei, kutatóintézetek, egyetemek, és egyéb, a vízkészletek védelmében érdekelt szakmai tömörülések.

 

Magyarország szakminisztériumi szerepvállalással, valamint a Hungarian Water Partnership (HWP) révén aktívan vesz részt a szervezet munkájában. 2012-ben felállításra került ASEM Water Akadémiai és Fejlesztési Bizottsága, melybe 24 tagot delegáltak a tagszervezetek. A HWP elnökét a Bizottság alelnökének választották meg, és ebben a minőségében aktív és befolyásoló szerepet játszik az eurázsiai vízügyi együttműködés fejlesztésében.
Az ASEM WATER kétévente rendezi meg a fenntartható települési vízgazdálkodással, valamint a vizes szektort érintő aktuális kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szemináriumát, több száz résztvevővel.